Igen, azt mondom igen, és nem, olyan mintha nem most ismertem volna meg, de és itt a, de a nagy betűs szó, első találkozásunkor izgalom, kis feszültség, – a mosolygosabb fajtából -, ott van érzed minden porcikádban, a bizsergés és kiváncsiság, megtelik a tested adrenalinnal, 32 éve magaddal élsz és tudod nagyjából mire hogyan fogsz reagálni, de ahogy nincs két egyforma csillag az égen úgy nincs 2 egyforma adrenalin bomba sem, ezt tudom – autóversenyzésnél tapasztalom -…és elindulsz az addig érzett izgalom szinte eltörpül az első pár perchez képest amit a pályán töltesz…beült az autóba, az illata megtöltötte a teret, a szája fülig ért, mosolygott sőt, csacsogot – imádom ahogy csacsog – bennem minden szeret szét, amire számítottam és tudtam hogyan fogok reagálni sehol, az adrenalin megvan, de minden sima és természetes ismétlem természetes. Mintha egy pár napi utazás után látnám és érezném az illatát újra, kicsit hihetetlen, de nagyon, nagyon jó….

Azóta eltelt pár nap kicsit több mint 1hét, és azt gondoltam ismerem, régóta, de nem, és ez így jó, messze vagyok attól, hogy ismerjem, minden nap nyílik egy két ajtó, amelyek küszöbét átlépve egyre bejebb enged a világába, egyre közelebb és közelebb magához, – nagyon írigy az eperre és a málnára – és amikor ott állok a folyosóján ahonnan az ajtók nyílnak hááát nincs két egyszínű…

Az elmúlt 4 napban nyitottam és léptem be a színes ajtókon, volt olyan szoba amin meglepődtem, és csendesen szinte mozdulatlanul néztem….magyon mosolygos szoba, tele tele színnel…magasfeszültégű szoba vibrálás…szoba tele vadvágyakkal és érzelmekkel mint ha déli vér folydogálna az ereiben…szoba határozotsággal…szoba gondoskodással…és volt szoba aminek, ha szája lenne lefelé görbülne…nem ismerem, nagyon nem…

Most, ha lenne vattacukor küldő szolgálat küldenék Neked nagy nagy epres vaníliás pálcikás édességet, csak azt sajnálnám, hogy nem látom ahogy eszed…csillogó szem, kézben összegyűrt cukor, és az orrod is vattás