Tegnap ilyenkor még én voltam a földkerekség legboldogabb embere. Kcs egésznap hívott, édes volt. A zuhogó esőben értünk jött és imádnivaló kis bolond volt. Éreztem ugyan, h a kocsiban kissé feszült volt, de annyit mondott csak, h fáj a feje..

Hazaértünk és itthon minden megváltozott. Egymáshoz kucorodva feküdtünk a kanapén, és csend volt. Majd felült és megfeszült.. Később bementünk a hálóba..mondott valami suta magyarázatot, h valamiért megtorpant, de ez nekem kevés volt..Azóta is csak ezen gondolkodom, h hol hibáztam..

Elment. Beültem egy kád vízbe és úgy sírtam, mint csak egy valakiért, egyszer az életemben. Azt akartam érezni, h csak egy rossz álom és mindjárt felébredek. Szorítottam az itt felejtett kispárnáját, kerestem az illatát az alvóspolóján..fogtam a fogkeféjét…Mostanra minden erőm elhagyott. Nincs válasz, és ez a legrosszabb…

Sokkal jobban szeretem semhogy felhívjam, vagy üzenjek vagy bárkivel is megosszam a bánatom. Mindig is erős Nőnek tartottam magam, aki ilyen esetben felállt és büszkén ment tovább. Így lesz ez most is.

Volt egy vattacukrunk egy felfújt gyönyörű, édes epres vaníliás vattacukrunk. A barátaim álompárnak láttak minket, és én is annak éreztem a kettőnk kapcsolatát.. Összegyűrtük a vattacukrot, és most már csak a pálcikát tarthatom a kezemben.

Abban reménykedtem, h beállít egy nagy vattacukorral és annyit mond: te kis hülye hiányoztál, a csacsogásod az illatod, és mindened. Bolond voltam, vagyok sajnálom..

De ez mint tudjuk csak a mesékben van, a valóvilágban ilyen nem történik meg.

Lezárom a blogunkat, mert kettőnkkel ennek is vége.. Szaffika reggel kicsempészte a kertbe Kincsem polóját, szerencsére el tudtam venni tőle..de ő is érezte, h ennek itt a vége..talán magába akarta még szívni azt a jót, amit érzett, ahogy én is…

Köszönöm mindenkinek, aki szorított nekünk, aki olvasott. Neked Kincsem annyit üzenek, h nem haragszom, és h remélem jól vagy!!! Vigyázz magadra nagyon kicsi Kincsem.